§ XI. Rész

Sziasztok! Itt a következő rész, elnézést a késésért. Remélem tetszeni fog nektek, jó olvasást hozzá.

* Durva, obszcén szavak elvétve előfordulnak a részben. Saját felelősségre tessenek elolvasni.

XI. Rész

  

... Ti jártok? ...

Miután a félreértéseket lerendeztük Lysander betámogatott ismét a nappaliba, de most már a forró csokimat is a kezeim közt tudhattam. Magam alá húztam a lábaimat majd tekintetem a kandallón pihent.

-          Olyan meghitt így. – válaszoltam halkan egy kis idő múlva.

-          Kétségkívül. – forró csokiját letette az asztalra. – Örülök, hogy már jobban vagy. Az igaz, amit Rosának mondtál?  - kérdezte majd rám emelte kíváncsi szemeit. Belekortyoltam a forró csokimba így maradt egy kis időm elhárítani a kényes kérdést. Éreztem, hogy minden vér az arcomba szökik majd szólásra nyitottam volna a szám, de megelőzött.

-          Tényleg féltékeny voltál rá? – kérdezte kicsit mogorván.

-          És ha igen? Azt hiszem ez természetes. – válaszoltam nyeglén majd letettem én is a forró csokimat az övé mellé. – Azt hittem a barátnőd. – egy percig némán hallgatott majd elkezdett hangosan kacagni. – Köszönöm, hogy együtt érzel velem. – arrébb csusszantam tőle, ő pedig még mindig a nevetéstől rázkódott. Amikor kicsit abba maradt rám pillantott, szemei vidáman csillogtak.

-          De miért? – kérdezte szórakozott hangon.

-          Mert hasonló a stílusa, mint neked, Lys drágámnak hívott, puszit is adott és feszt a nyakadon lógott. – összekulcsoltam a kezem majd összeszűkült szemekkel figyeltem Lysanderre. – Amúgy is nem lényeges. – mormogtam az orrom alatt.

-          Most megsértődtél? – kérdezte komoly hangon. Egész közelről hallottam, majd rájöttem, hogy pár centire van csak az arca az enyémtől.

-          Nem szokásom. – hanyagul válaszoltam csak majd elfordítottam a fejem így a hajamba tudott csak csókolni. – Későre jár. Azt hiszem mennem, kellene, Hasumi már biztosan aggódik miattam. – felálltam, de vaskos markai csuklóm köré fonódtak.

-          Nem akartalak megbántani, csak először hoztak még össze Rosaliaval. És ez számomra egy kicsit mókás. Sajnálom, ha megbántottalak. – Idegességemet lágy szavai nem csillapították kitéptem a csuklómat a markából.

-          Azt hiszed, ha bocsánatot kérsz mindig, amikor megbántasz a bocsánatkéréseddel minden rendben lesz? – kérdeztem majd követelőzően rá néztem. Arca eltorzult.

-          Nem hiszem, de remélem. – Összefonta maga előtt a kezét majd rátámasztotta az állát a kézfejére. – Tudod, Yukiko nem igazán tudom helyesen kifejezni magam, elsőnek érzek még így egy lány iránt. Nem akartalak megbántani az előbb, de tényleg először hoznak még össze Rosaliaval. – nyelt egy nagyott majd a kandallóra nézett és a pattogó fa reccsenésein kívül mást nem lehetett hallani.

-          Lysander. – kezdtem bele a mondatomba majd leültem mellé. – Lehet, hogy nem is vagyunk lelki társak. Mi van, ha ez is csak egy puszta kaland, fellángolás, ami kettőnk között most történik? – kérdeztem. Felém kapta a fejét. Szemei egész vékonyra szűkültek össze. Végül lehajtotta majd megrázta a fejét.

-          Nem tudom őszintén. Még csak most vallottunk egymásnak szerelmet, most hoztalak haza, most mutattalak be a bátyámnak. Yukiko, még több évtized előttünk áll, hogy megbizonyosodjunk ennek az ellenkezőjéről – tette hozzá majd megszorította a kezem és a tenyerembe csókolt. Szemei csillogtak. – Nem kell most azonnal azt megállapítani, hogy nem illünk össze. A bányászott gyémánt sem illik bele rögtön az elkészült arany gyűrűbe. Először csiszolni kell, utána pedig meg kell munkálni. A mi kapcsolatunk is egy gyémánt. Csiszolni, finomítani kell, hogy bele tudjuk illeszteni az arany gyűrűbe, az életbe. Érted? – kérdezte majd elkezdte simogatni az arcom.

-          Igen, igazad van. Még van időnk. – karjaimat vékony, csontos csuklójára szorítottam majd homlokomat hideg homlokának támasztottam. Az orrunk összeért. Következő pillanatban már az ajkamon éreztem puha ajkait. Lysander csókjaitól mindig borzongás futott végig a gerincemen, a gyomrom összeszűkült a kezeim önálló életre keltek, remegni kezdtek. Bódító illatától pedig mindig megszédültem.  Amikor szétváltak az ajkaink mind a ketten ziláltan kapkodtuk a levegőt oxigén hiányos tüdőnkbe.

-          Ma mondta Alexy, hogy az igazgatónő tervez egy párizsi kirándulást az osztályunkkal ő is Peggytől tudta meg. Tanulmányi kirándulás lesz, ahol azt hiszem a párizsi tanítási módszert fogjuk tanulmányozni. 1 hónapig leszünk oda elvileg. – mondta Lysander közömbösen.

-          Tehát? – kérdeztem, mert nem tudtam hova akar ezzel kilyukadni.

-          Elmegyünk Párizsba, Franciaországba, a romantika országába. – mondta mosolyogva.

-          Szerintem a romantika országa Olaszország, azon belül is Firenze, vagy Velence. A gondolázás, na, az a romantikus. – mondtam ábrándozva. Erre csak felszisszent.

-          Szabadok leszünk Yukiko. – tette hozzá izgatottan.

-          De hát most sem élsz a szüleiddel együtt Lysander, most is szabad vagy. – vágtam rá. Egyből sikerült elrontanom a jókedvét.

-          Miért kell neked mindenben a negatívumot látnod? Legalább eljutnál Párizsba. – zárta le majd hátra döntötte fejét a kanapén.

-          És akkor mi a helyzet, ha nem akarok eljutni Párizsba? – kérdeztem majd én is hátra dőltem és a csillárt néztem.

-          Miért, talán nem szereted Párizst? – kérdezte, de most már kíváncsian.

-          Nem arról van szó, hogy nem szeretem. Csak köt oda valami, ami miatt egy életre megutáltam Franciaországot. – jeges válaszomon én is meglepődtem.

-          És elmondod, hogy micsoda? – kérdezte, nem törődve az ellenszenves hangsúlyommal.

-          Nem. Nem hiszem. – válaszoltam egyszerűen majd felé pislantottam.

-          Nem? – kérdezte döbbenten, amin elnevettem magam.

-          Ez olyan emlék Lysander, amire nem szívesen emlékszem vissza. – zártam le majd a kialvó gyertya utolsó lángjait figyeltem.

Nem szólt semmit csak csendesen figyelte az arcom. Átható pillantásai égették a bőrömet és féltem attól, hogy valami titkosat ki fog olvasni belőlem. Nem akartam, hogy megtudja, miért nem kívánkozom Párizsba menni.

-          Talán valami szerelmi ügyed köthető Párizshoz? – kérdezte komoly hangon. Verejtékcseppek gördültek le a gerincemen, majd éreztem, hogy a tenyerem is elkezdett izzadni. Kiszáradt a torkom, megrohantak az emlékek. Pár perc után tudtam csak megszólalni.

-          Nem, egészen másról van szó Lysander. – fojtott hangom, igyekeztem elnyomni.

-          Akkor miről van szó Yukiko? – kérdezett vissza az ő rekedtes hangján. Örültem, hogy elhitte ezt a kegyes hazugságomat.

-          Nem szeretnék róla beszélni. Remélem, megértesz engem Lysander. – Rá néztem majd megadóan feltette karjait és halványan elmosolyodott.

-          Rendben. De bármi gond van, nekem nyugodtan elmondhatod. – válaszolta gyengéden majd átölelte a vállamat.

-          És ez fordított esetben is igaz. – jelentőségteljesen rápillantottam majd a vállára hajtottam a fejem. Egyenletes szuszogása kicsit nyugtatóan hatott rám.

-          Lassan mennünk kellene, mert már igazán aggódhat miattad Hasumi. – válaszolta egykedvűen.

-          Annyira tetszik ez a kandalló. Az én szobámban csak egy hősugárzó van, nem ennyire otthonos, mint ez. És nem is sugároz ilyen meleget, mint ez a kandalló – válaszoltam dünnyögve majd szorosan hozzá bújtam. Hosszú karjai most a derekamon pihentek.

-          Mi is pont így gondoljunk. Leigh és az én szobámban is van egy kandalló. – huncutul megvillantotta csábító mosolyát.

-          Be kellene mutatnom téged Hasuminak. – sóhajtottam egyet.

-          Egyébként miért jöttél Esgharad-ba? – kérdezte hirtelen. Az eltitkolt könnyek marták a szememet.

-          Nem tudom miért küldött ide Anyu. Valószínűleg már elege lett belőlem. – élettelenül formáltam a szavakat.

-          Elege? Ezt hogyan érted? – kérdezte majd elkezdte simogatni a vállamat.

-          Mindenért engem okolt, egy hárpia az én szememben. Miután apu autóbalesetben meghalt, és amióta amellett az átkozott alkoholista barom mellett van teljesen megváltozott. Azóta nem törődik velem. Próbál velem zsarnokoskodni, próbálna uralkodni felettem, de eltaszított magától. Már csak Marcelló lányával foglalkozik, engem azóta amióta Apa meghalt nem tekint a lányának. – pár könnycsepp kicsordult majd erősen eldörzsöltem őket a szemem sarkában. Megpuszilta a homlokom. – Felvetettem neki az ötletet, hogy mi lenne, ha eljönnék Hasumihez és képzeld ő volt a legboldogabb. Végül beszélt Hasumivel és itt kötöttem ki. – majd az arcomat szorosan belefúrtam pamut, kötött pulcsijába.

-          Sajnálom. – válaszolta majd szorosan átölelt és fejét a fejemre hajtotta. – Ígérem én mindentől és mindenkitől meg foglak védeni Yukiko. – csendesen válaszolt én közben csak szipogtam és áztattam sós könnyeimmel a pulóverét. Pár perc után, amikor végre abba maradt a sírásom megszólalt Lysander telefonja. Hosszú percek után idegesen csapta le az asztalra fekete telefonját majd rémülten felém fordult.

-          Armin azt hiszi elraboltalak. – válaszolta majd idegesen túrt szürke kissé zilált hajába. Akaratlanul is kitört belőlem a nevetés. Lysander is elmosolyodott.

-          Komolyan? – kérdeztem majd törölgettem az arcomat, le akartam törölni a könnyeimnek a nyomát. – Azt hiszem, tényleg mennünk kellene. – válaszoltam még mindig mosolyogva.

-          Jól vagy? – kérdezte majd átölelt és mélyen a szemeimbe nézett. Ilyenkor mindig úgy éreztem, hogy a lelkemig lát különböző színű szemeivel.

-          Persze, teljesen. – válaszoltam határozottan. Túl, határozottan. Szorosan magához ölelt majd egy mély sóhaj hagyta el a száját.

-          Mi a baj? – kérdeztem kicsit rémülten.

-          Miután elmész ez a ház még üresebb lesz, mint volt. Veled olyan otthonosnak tűnik. – Arcát a vállamba fúrta én pedig simogattam izmos hátát.

-          Csak képzelj ide. – válaszoltam egyszerűen.

-          Túl sokat képzeltelek már el, nem akarok örökre álomvilágban élni. Itt a jelenem, amiben te szerepelsz, nem kellenek a múltbéli ábrándjaim. Miért nem költözöl hozzám? – kérdezte hirtelen romantikusan majd ismét megszorította a derekam.

-          Mert Hasumi szívrohamot kapna, és mert még csak pár napja ismerlek. – válaszoltam diplomatikusan.

-          Akkor fogalmazzunk úgy, hogy csak a lakótársam lennél. – elnevettem magam.

-          Nem, Lysander. – elhúzódtam tőle majd a szemeibe néztem. – Jó lesz így mind a kettőnknek, ne aggódj. Hasuminak szüksége van, rám nem hagyhatom cserben. Befogadott, és ezért örökké hálás leszek neki. – egy futó csókot leheltem idegektől duzzadt ajkaira.

-          Megértettem. – válaszolta szomorodottan. Pár pillanat múlva hangos dörömbölést, illetve hangos szitkozódást hallottam az ajtó mögül. Lysander ruganyos léptekkel kinyitotta az ajtót. Kiléptem a háta mögül majd megpillantottam Armint.

-          Te mit keresel itt? – kérdeztem döbbenten majd arrébb tuszkoltam Lysandert az útból, és követelőzve Arminra pillantottam.

-          Jöttem érted, mert ez a barom elrabolt téged!. 5 percet kapsz öcsém! Ha nem fog 5, nyomatékosítom 5 percen belül az ajtón kívül lenni Yukiko akkor máris hívom a zsarukat, te meg majd a hűvösön fogsz csücsülni. Te meg nem gondolsz Hasumira? – kérdezte majd rám nézett jeges kék szemeivel.

-          Álljál már le!. – kiáltottam rá. – Semmi jogod sincs kérdőre vonni engem Armin. És ne fenyegesd Lysandert mert nem rabolt el, túl sok akció filmet nézel te barom!. – felvettem a csizmám és a kabátomat majd Lysander felé fordultam. – Ne haragudj Armin miatt. Később találkozunk, rendben? – futó csókot leheltem az ajkára, de hirtelen Armin vaskos markait éreztem meg a vállamon. Éreztem, hogy elhúzott Lysandertől.

-          Azonnal engedd el! – kiáltotta Lysander dübörgő hangjával.

-          Te csak ne parancsolgass nekem! Teljesen elcsábítod Yukiko agyát. Jobban teszed, ha leszállsz róla! – kitéptem magam a karjából majd Armin felé fordultam.

-          Neked elmentek otthonról? – kérdeztem majd összeszűkült szemekkel figyeltem rá. – Nem bódította el az agyam jobb lenne, ha a saját ügyeiddel törődnél inkább.

-          Armin te félreértelmezed a helyzetet. – Kezdte volna Lysander majd karjait a vállam köré fonta. Armin arca pipacs vörös lett.

-          Hát nem veszed észre Yukiko, hogy ez a béka képű pszichopata csak ágyba akar vinni? Istenem, mi a fenének nem hiszel nekem? – kérdezte tőlem majd sziszegve szűrte ezeket a szavakat a fogain keresztül.

-          Te őrült vagy! – válaszoltam elhűlve.

-          Pont beszélni is akartam veled erről az egész históriáról. – kezdte Lysander majd mellém lépett. Szemei villámokat szórtak majd teste fenyegetőzve Armin fölé tornyosult. – Miket hordasz is össze rólam Armin? – kérdezte majd kíváncsian rá pillantott.

-          Nem tudom milyen iskolát végeztél te köcsög, de kurva jól hazudsz! Pontosan tudod, miről beszélek. Nem kellene pont Yukikot hülyítened, hülyítsd azokat, akik eddig hittek neked. Yukiko nekem sokat jelent, nem fogom hagyni, hogy egy ilyen puhapöcs, mint te valahogyan is megbántsa! – ökölbe szorította kezeit majd a nyakára szegeztem a tekintetem, ott is a hevesen verő ütőerére fókuszáltam attól féltem, hogy bármelyik pillanatban kilyukaszthassa vékony bőrét.

-          Befejezhetnéd a sértegetéseidet!. – vágta rá sziszegve Lysander.

-          Mert, ha nem mi lesz? Írsz rólam egy ki fikázó verset, vagy woodoo babával megátkozol? – kérdezte gúnyosan, majd felkacagott.

-          Kérlek, távozz a házamból. – Lysander teljesen nyugodtan viselkedett. Aggasztva néztem Armin heves reakcióit. A következő pillanatban hirtelen meglendült a jobb ökle, majd Lysander arcán landolt hangosan.

-          Armin! – kiáltottam rá majd hátrébb löktem. – Mi a fenét művelsz? – kérdeztem majd Lysander elé álltam.

-          Nyugodj meg Yukiko, csak súrolt. – nyugtatott Lysander de felszakadt ajkai rettentően megrémítettek.

-          Nézd meg mit csináltál te barom! – kiáltottam rá. – Biztosan jól vagy? – kérdeztem aggódva Lysander felé fordulva.

-          Ne, hogy higgy már ennek a majomnak Yukiko. Gyere, hazakísérlek! – Armin elkapta a csuklómat majd elkezdett erőszakosan kifelé tuszkolni a házból.

-          Szeretem Lysandert! – kiáltottam hangosan. Arca fájdalmasan eltorzult.

-          Mi van? – kérdezte egy idegen hang majd megpillantottam a vörös hajú srácot Armin mögött. – Ti jártok? – döbbent szemei én és Lysander közt váltakoztak. Lysander nem szólt semmit, ahogy megfordultam feje lefelé csüngött kezét ajkán pihentette. Elfehéredve fordultam vissza a furcsa stílusú fiú felé.

-          Igen. – a következő pillanatban Lysander karjait éreztem a derekamon.

-          Hát, ez kurva jó! – szemei villámokat szórtak. – Mekkora sláger lesz ez a suliban. – gúnyosan felkacagott. – Amúgy csak azért jöttem, hogy szóljak, Romeo holnap összeáll a banda. Hívlak a részletek miatt! Azt hiszem most elhúztam. Reggel majd találkozunk Lys! – kifordult az ajtón majd eltűnt.

-          Ugye, csak viccnek szánta azt a slágeres dolgot? – kérdeztem ijedten Lysander felé fordulva. Nem válaszolt csak magához húzott.

-          Igyekszem, hogy ne terjedjen el ez a hír. – gyengéden eltolt magától majd megcsókolt. – Viszont most menj haza, nem akarom, hogy Hasuminak valami baja legyen. Vigyázz magadra Yukiko, majd hívlak. – csillogó szemeibe néztem. Ismételten forrón megcsókoltam majd utoljára szorosan magamhoz öleltem.

-          Szia Lysander. – integettem neki majd lesétáltam a lépcsőn ki a felbőszült Armin után. Nem tudom, mit csinál ez az őrült, de ideje lenne Arminnal beszélnem négyszemközt erről a dologról...