§ IX. Rész

Sziasztok! kicsit hamarabb feltéve, de itt a következő rész. Remélem tetszeni fog nektek, Jó olvasást hozzá.

*Elvétve előfordulnak durva, obszcén szavak a történetben.

IX. Rész

„...Titkon, örökön halálosan szerelmes vagyok...”

 

„2 napig voltam bezárva a klór illatú és kopott zöld színű kórteremben. Az ágyam hihetetlenül kemény volt, így alvásról az első éjszaka szó sem lehetett. Foszlányban annyira emlékszem, hogy kaptam infúzión valami gyógyszert, viszont már nem is emlékszem a nevére, furcsán hangzott. Az ápolónők persze a szokástól nem eltérve undokan bántak velem, és úgy tépték ki a branül-t a vénámból, mintha egy zsinórt szedtek volna ki egy konnektorból. A teámért is nekem kellett kimennem, mert a szőke hajú, szépen kifestett és kimanikűrözött ápolónőnek nem tellett az idejéből. Fontosabbnak látta el pletykálni az egyik barátnőjének telefonon, hogy hány embert ivott le az asztal alá előző este egy partin meg milyen faszinak ment fel a lakószobájába. Gúnyosan néztem csak rá majd a kancsómmal visszatérve leültem az ágyam szélére. Vajon itt van valahol a kórlapom? Őszintén érdekelt, hogy mi van a szívemmel, és, hogy kaphatok-e ezáltal felmentés testnevelés óra alól. Körbejártam a szobát, majd az ágyam végében végre rábukkantam a fontos iratra. Az ölembe tettem és elkezdtem olvasni a számomra értetlen és idegen szakkifejezésektől hemzsegő iratot, de amit kivettem és pont a lényege az annyi, hogy kisebb szívinfarktusom volt, amit 80%-ban a stressz váltott ki. Illetve súlyos kálium hiányom is van és a májam sem működik a legtökéletesebben. Az állapotom javult, igen itt javasolták a tornát, de a nagyon kemény fizikai munkát azt feltűntették, hogy nem ésszerű, tehát részt vehetek a tornaórán, de vannak kivételek. Mivel a többihez, mint egyszerű halandó ember nem értettem vissza csúsztattam az ágyam végén lévő kis rekeszbe a kórlapot majd megálltam a szobám közepén. Vajon itt volt Lysander? Vajon hányan tudnak, hogy kórházba kerültem? A sok kérdés csak úgy kavargott a fejemben és már szinte megfájdult tőlük a fejem. Hogyan gondolhatok arra, hogy Lysander valaha is szóba fog velem állni, amikor múltkor annyira letiportam?  Mi van, ha tényleg Armin hazudik, és csak távol akar tartani Lysandertől? De az is lehet, hogy itt mindenki benne van Lysander csúfos ügyébe és azt várják, hogy mikor szaladok a karjába. De vajon képes lenne mindenki ártani nekem? Violetta, vagy Melody? Nem hiszem, hogy ők ilyenre képesek lennének vállalkozni, bár ki tudja? Hiszen alig ismerek valakit, de mindenki más engem olyan jól ismer. Nem irónikus? Lassan leszegezett fejjel odasétáltam az ágyamhoz és lefeküdtem. A kórlapon azt írták, hogy még egy napig ellenőrizni fognak, pluszban a biztonság kedvéért még elvégeznek egy EKG vizsgálatot. Oldalra fordultam majd lehunytam a szemem.

- A beteg jobban van. Ma már ki is jött egy kancsó teáért, de úgy látom nem ivott. A folyadékpótlás az mi miatt aggódunk. Valami oknál fogva nem iszik kellő mennyiséget. – hallottam meg egy kényes hangot. Gondoltam, azaz ápolónő magyaráz valakinek, aki a teám helyett pletykálkodott.

- Értem. Köszönöm. Magamra hagyna vele? – kérdezte egy ismerős hang, amitől egy percre megállt a szívverésem. A kezem lúdbőrös lett és gombóc keletkezett a torkomban. Fájdalmas és gyötrelmes hangját bárhonnan felismerném. Lysander volt az.

- Persze, hogyne. Csak ne haladja meg a félórát. A betegnek teljes nyugalomra van szüksége, ugyanis az előbbi acut myocardialis infarctus-t 80%-ban a stressz váltotta ki. – Milyen tudományosan fejezi ki magát.

- Igen, sajnálattal tisztában vagyok vele, hogy mi okozta ezt a tragédiát. – válaszolta ismét Lysander de rekedtebb és fájdalmasabb hangon.

- Örülök, hogy megértettük egymást. Akkor, viszlát. – majd hallottam a kórterem ajtajának a csapódását. Halk léptei most valahogy úgy koppantak a betonhoz mintha ólomsúlyúak volnának. A szék fájdalmasan megnyikordult majd megéreztem Lysander kellemes illatát és akaratlanul is kiszáradt a torkom. Ő nem tudta, hogy ébren vagyok.

- Szia Yukiko. – válaszolta halkan és gyengéden. Lemertem volna fogadni, hogy közben egy mosolyt is villantott sápadt arcom felé. – Sajnálom, hogy így kell látnom téged. Én tudom, hogy az a veszekedés váltotta ki ezt a betegséget nálad és magamat okolom mindenért. Ha fékeztem volna magam, és nem hagyom eldurranni az agyam, akkor most minden egészen másképp történt volna. – hagyott egy kis szünetet majd éreztem, hogy a karját az ágyam szélére teszi. A következő pillanatban megfogta a kezem. – Felhívott Rosa. Először nem értettem jól, hogy mit beszél, mert zokogott a telefonban, utána Kentin vette át a kagylót és közölte, hogy amikor elindultál látta rajtad, hogy sápadt vagy és, hogy a kezedet gyakran támasztottad a szívedhez. Tudtam, hogy valószínűleg szívinfarktusod volt, vagy lesz ezért Kentinnek is megmondtam, hogy kövessen ne, hogy össze es az úton és aztán nehogy meg... – itt elcsuklott a hangja majd pár néma perc után folytatta. – De azt mondta Kentin, hogy nem tudja merre mentél. Teljesen lekötötte, hogy megnyugtassa Rosa-t, mert attól félt, hogy őt meg majd idegkimerülés miatt kell kórházba szállítani. – itt elnevette magát. Elkezdte cirógatni kezével a kézfejemet. Erősen magamba kellett fojtanom a kitörő nevetésem, a kézfejem hihetetlen érzékeny.  – Végül összeszedtem magam és elindultam hozzátok. Néhányszor jártam már azon a környéken így valamelyest rémlett merre kell, menjek. Amikor végül találkoztam Arminnal elmesélt mindent. Igazából ki akartam faggatni arról, hogy mit is mondott neked pontosan, de fejvesztve inkább a kórházba rohantam. Tegnap is itt voltam, csak amikor behoztak azt mondták 24 h ellenőrzés alatt állsz és amúgy is folyton infúziót kötöttek rád, így esélyem nem volt bejutni hozzád. Őszintén sajnálom Yukiko. – megszorította a kezem majd elengedte és hallottam, hogy a szék megnyikordul. Pár másodperc múlva meghallottam, hogy az ajtó becsapódik. Kinyitottam a szemem. Lysander érintésének a helye még mindig perzselt. Gondolkozás nélkül kipattantam az ágyamból majd kirohantam a kórtermemből. Megpillantottam a folyosó végén, ahogy a lift gombjával babrál.

-      Lysander!- kiáltottam amilyen hangosan csak tudtam, és felszaporáztam a lépteim.

-      Kisasszony, azonnal álljon meg! – hallottam egy ápolónő aggódó hangját.

-      Lysander!. – kiáltottam még hangosabban, amire már ő is hátra fordult. Elmosolyodott azt a jelenetet látva, ahogy lefog az ápolónő.

-     Magának teljesen elment az esze? Mit jelent magának az, hogy kerülje a stresszes helyzeteket? Itt meg bemelegít a kórház folyosóján, hogy később majd lefuthassa a maratont. – megcsóválta a fejét, majd óvatosan elengedett. Kapkodtam a levegőt, nem hittem volna, hogy 600 m ennyire megterheli a szívemet, de feltettem az ujjamat Lysandernek jelezve, hogy várjon addig, amíg lenyugszom egy kicsit.

-      Te megőrültél? – kérdezte komolyan Lysander majd átkarolta a derekam és visszasegített a kórterembe. Annyira jó érzés volt ennyire közel lenni hozzá.

-      Muszáj volt veled beszélnem. – válaszoltam kicsit fulladt hangon.

-      Vagyis muszáj, lenne velem beszélned. – válaszolta apró mosollyal.

-      Igen, pontosan. – válaszoltam én is mosolyogva.

Pár perc múlva már egy meleg teát kortyolgatva amit Lysander melegített meg nekem kényelmesen ültem a kényelmetlen ágyamban, és Lysandert fürkésztem. Háttal állt nekem az ablakon nézett kifelé.

-          Nem tudtam, hogy szereted Shakespeare-t. Ügyesen szavalsz. – válaszoltam majd belekortyoltam a finom mézes teámba, kicsit meg is égettem a nyelvemet.

-          Köszönöm. – válaszolta mosolyogva, de nem fordult felém. – Kedvenc íróm. – válaszolta halkan. Mondjuk az öltözködése is kicsit hasonlít a reneszánsz kor stílusához, viktoriánus. Mondjuk nekem kifejezetten tetszett, hogy így öltözik legalább egyedi és nem másolat.

-          Lysander. – kezdtem bele halkan mire végre felém fordult majd leült az ágyam melletti székre. – Sajnálom, hogy kellemetlenséget okoztam. – lesütöttem a szemem és a gőzölgő teámat figyeltem.

-          Te okoztál kellemetlenséget? Ne butáskodj Yukiko. Akinek elnézést kell kérnie az egyedül csakis én, vagyok. Ha nem kiabáltam volna és lett volna abban a pillanatban önuralmam, akkor minden másképp történt volna. – válaszolta csendesen.

-          Másképp. Máshol, más szituációban. – még mindig nem figyeltem rá.

-          Ezt hogy érted? – kérdezte kíváncsian majd végre az arcára fordítottam a tekintetem.

-          Úgy, hogy már pár éve észrevettem magamon, hogy valami nincs rendben velem. Először csak azt mondták, hogy a lelki dolgok miatt sugárzik ki a mellkasomba a fájdalom, de én tudtam ennél azért komolyabb dologról volt szó. Anya nem törődött sosem vele, azt mondta majd elmúlik. Először még én is hittem, hogy lelki eredetű, hiszen a nevelő apám végett még igaz is lehetett volna. De amikor 1 évvel ezelőtt beszállítottak a kórházba kiderült, hogy nem lelki eredetű, ahogyan azt a házi orvosom megállapította. – befejeztem a mondatot majd rá néztem. A teás bögre oldala már kezdte égetni a tenyerem így letettem az éjjeliszekrényem sarkához.

-          Nem tudom megérteni egynéhány orvos hozzáállását. – csóválta a fejét Lysander. Gyöngéden rám nézett majd óvatosan és határozatlanul megszorította a kezemet.

-          Yukiko tudnod kell valamit. – vártam, hogy befejezze a mondatot, de láttam rajta, hogy nem találja a szavakat. Kezdett izzadni a tenyere.

-          Mit Lysander? – kérdeztem kedvesen, hogy biztassam, végre bökje, ki mit akar mondani.

-          Én. Izé. Többet érzek, mint egy barát egy másik barát iránt. Vagyis. – itt elkezdett elvörösödni. – Nem úgy tekintek rád, mint egy barátra. Vagyis a barátom, vagy de még sem úgy vagy a barátom. – végül megigazította a pólóját, ami látszólag hirtelen összeszűkült és egy számmal kisebbé vált a nyaka körül.

-          Lysander azt ugye tudod, hogy összevissza beszélsz? – kérdeztem komoran majd elnevettem magam. Pár percre elfordult majd fojtott hangon megszólalt.

-          Yukiko én azt hiszem... – az óra kattogásán és Lysander szapora levegő vételén kívül semmi mást nem lehetett hallani. Pár perc után végre megszólalt. – Szerelmes vagyok beléd. – végül kinézett az ablakon.

-          Ezt komoly mondod? – leszegezte a fejét majd elkezdte a cipőjét figyelni.

-          Sosem hazudnék neked Yukiko.

Egy pár percre elakadt a lélegzetem majd akaratlanul is elmosolyodtam. Lysander Ainsworth szerelmes belém.

-          Nem muszáj most válaszolnod Yukiko. Most az állapotodat nem szeretném kihasználni, és semmiképp sem szeretnélek felizgatni.

-          Azt hiszem Lysander én is többet érzek irántad. De nem szeretném, ha elkapkodnánk. – tényleg ezt gondoltam. Mindenhez idő kell és én szeretném, ha megfontoltan és átgondoltan mennénk bele ebbe a kapcsolatba. Ahogy felpillantottam rá ott volt az ajkán, azaz őszinte mosoly, amelyet első nap megpillantottam, és amellyel elvarázsolt.

-          Nekem most mennem kell Yukiko. Holnap iskola és már későre is jár. De visszajövök, ígérem. – közelebb lépett majd adott egy jelentéktelennek tűnő puszit az arcomra.

-          Rendben Lysander. Vigyázz hazafele. Akkor majd találkozunk. – rá mosolyogtam. – Kikísérjelek? – kérdeztem, de inkább állítottam, hogy” kikísérlek”.

-          Dehogyis. Maradj itt és pihenj. A végén még ide kötöznek az ágyhoz az ápolónők. – nevetett egyet majd kisietett a szobából. Az illata még fél óráig ott lengedezett a szobában.  A nap már régen lekúszott az égbolt alá és mindent narancssárgába burkolt, gyönyörű panoráma nyílt az ablakomból a városra illetve a tengerpartra. Késő estig ott ültem az ablakom mellett majd csodálkoztam a város esti fényében. Hihetetlen, hogy végül Lysanderrel minden ilyen jóra fordult. Komoly szavakat mondtam neki akkor este, de haragjában az ember sajnos nem tudja, mit beszél, vagyis legalábbis én nem. Először nem akartam utána futni, de nem akartam ez által végleg elveszíteni és már nem is gyűlölöm, valójában sosem tudnám gyűlölni. Ki akarok minden pillanatot élvezni amit Lysanderrel tölthetek, később valószínűleg úgy is megbánnám, hogy korábban ezt nem tettem meg. Azt hiszem könnyű volt döntenem, hiszen a szívemre hallgattam most az egyszer. Még pár percig nézegettem a várost majd 11 óra fele elnyomott az álom. Akkor este Lysanderrel álmodtam, és most az egyszer boldogok voltunk. „

8 óra fele kelhettem, mert hangos ajtócsapódásra lettem figyelmes. Egy ápolónő jött be nagy robajjal és kinyitotta az ablakot. De még halványan éreztem Lysander parfümjének az illatát és ez hatalmas mosolyt csalt az arcomra.

- Mosson, fogat kisasszony nem sokára jön Dr. Osho. – az osztályorvosom. Gondolom vizit lesz, amit utáltam. Igaza lett alig 5 percen belül, amikorra is éppen, hogy végeztem a fogmosással belépett Dr. Osho.

- Hogy érzi magát? Jobban van? – kérdezte és rám villantotta tökéletes, hófehér fogsorát.

- Már jobban köszönöm.

- Ennek örülök. Most pár rutin vizsgálatot elvégzek és dél körül értesíteni fogom, hogy bent kell- e még maradnia megfigyelésen vagy már haza mehet. – mosolygott.

Elvégezte a szokásos vizsgálatokat. Megmérte a vérnyomásom, a pupillámat is ellenőrizte. Pár szót váltott az ápolónővel majd mosolyogva felém fordult.

-          Én úgy hallom, hogy a szíve már jobban van. Bár, elrendeltem Önnek egy EKG vizsgálatot 8 óra felé. Ha ott minden rendben, akkor nagy esélye van arra, hogy már ma hazamehessen. – végül még megmérte a hőmérsékletemet is. Lejegyzett valamit a papírlapra majd, mint aki jól végezte dolgát kisétált a kórteremből. Végre egyedül maradtam. Mivel volt bent a szobámban egy egyszerű kis tévé, gondoltam bekapcsolom és hallgatok egy kis zenét, hogy még vagy fél óráig lefoglaljam magam. Alig kapcsoltam be megint kinyílt a kórtermem ajtaja és belépett rajta egy ápolónő.

-          Készen áll? – kérdezte hatalmas mosollyal.

-          De hát mire? – kérdeztem én is vissza. Döbbent arcom láttán még jobban elnevette magát.

-          Viszem EKG vizsgálatra. Azt mondta Dr. Osho, hogy legyen ön az első. – majd nem megvárva a válaszom kinyomta a tévét és megállt az ágyam mellett. Sóhajtottam végül felvettem a papucsom és a köntösöm majd kivánszorogtam az ajtón. Megálltunk a lift előtt pár percnyi várakozás után pedig beszálltunk. Két emelettel feljebb mentünk majd leültem egy piros műanyag székre a folyosón. Én ültem csak ott egyedül az EKG-s ajtó előtt, sőt az egész osztályon engem leszámítva még 2 köntösös nénike vánszorgott a kórtermük felé. Az ápolónő intett majd végül besétáltam az ajtón. 8 órakor már a szobámban ücsörögtem és valami idióta rajzfilmet néztem a tévében, mivel csak ez az egy csatorna ment rajta. Valószínűleg el is aludtam, közben, mert amikor felébredtem már a tévé nem szólt, és ki is volt kapcsolva. Megint nyitódott az ajtó. Nagyon elgondolkoztam azon, hogy leveszem azt a rohadt ajtót az ajtófélfáról, mert nagyon idegesített már, hogy egyfolytában megnyikordul illetve, hogy ki-be járkálgatnak rajta az ápolónők engem nem hagyva pihenni.

-          Ó, fent van. Fél órával ezelőtt is benéztem, de még akkor aludt és nem akartam felébreszteni. A doktor úr megkapta az EKG eredményeket és jónak találta őket. Mivel neki el kellett menni egy sürgős ok miatt azzal bízott meg engem, hogy szóljak magának amint felébredt. Tehát ha haza tud telefonálni, akkor, hazamehet, meg persze a nélkül is, ha nem. – Elmosolyodott majd kiment, de visszafordult mintha elfelejtett volna valamit közölni. – Ha felöltözött és elpakolta a holmiját kérem, jöjjön a portára. Kiadjuk a zárójelentését. – majd végleg elhagyta a kórtermemet. Mivel nem volt sok cuccom, éppen belefért abba a táskába, ami az éjjeliszekrényembe volt belegyömöszölve. Elpakoltam a fogkefém és a fogkrémem, majd amint elkészültem elhagytam a kórtermem. Furcsa volt, vicces módon kezdtem megszokni ezt a légkört. Amint megpillantott az előbbi ápolónőt az csak mosolygott rám. Kezdtem aggódni, hogy én nézhetek ki ennyire rémesen, hogy folyton nevet, vagy csak valami oknál fogva jó kedve van?! Átnyújtotta a zárójelentésem, majd egy receptet is mellékelt hozzá.

-          A káliumhoz különösebb recept nem kell. Lemegy a közeli közértbe és vesz 1 kg banánt, szőlőt, esetleg sonka-szalámit, a legjobb mégis a dió. Jó Egészséget! – megajándékozott még egy hatalmas mosollyal, végül elindultam. Kifelé menet felhívtam Hasumit, hogy értem tudna e jönni, de azt válaszolta, hogy nem tud, mert dolgozik. Arminnak ma tudom, hogy edzése van. Fél egy. Remegő ujjakkal betárcsáztam Lysander számát.

-          Halló!. – beleszólt fáradt hangon. És mi van, ha a tegnapi dolgot csak álmodtam? Kérdeztem magamtól, majd bepánikoztam. Nagy levegőt vettem, és kockáztattam.

-          Szia Lysander. Én vagyok az Yukiko. Megkaptam a zárójelentésem és most itt állok a kórház előtt. Nem tudnál valahogyan értem jönni? – kérdeztem és kicsit szégyelltem magam, hogy ilyesmit kérek tőle.

-          15 perc és ott vagyok. – kicsit boldogabb lett a hangja. Hál’ Istennek, megkönnyebbültem, mert így legalább megbizonyosodtam arról, hogy nem vagyok szenilis. Viszont, izgultam is, mert tudtam innentől hatalmas változás fog bekövetkezni az életemben.  

-          De nem gond? – közben letéptem egy szál gyönyörű narancssárga körömvirágot az egyik bokorból és elkezdtem kislányosan tépkedni a szirmait, „szeret-, nem szeret” –et játszva velük.

-          Persze, hogy nem. Maradj a kórház előtt, nem sokára én is ott leszek. Esetleg nem vagy éhes, ne vegyek valami rágcsálni valót? – kérdezte lágyabb hangon.

-          Nem, de ha megtennéd, hozhatnál egy kis almalevet. Ha lehet, akkor 100%-osat. Nagyon Köszönöm Lysander. Akkor itt várlak. Szia. – Végül letettem. Nem akarok a terhére lenni, de egyedül pedig nem akartam hazamenni. Meg amúgy se tudom, merre kellene elindulnom a városnak ezen a részén még nem is jártam. Ahogy Lysander megígérte pár percen belül meg is érkezett, egy almalevet szorongatva. Amikor meglátott hatalmas mosollyal köszöntött majd szorosan átölelt. Sosem voltam még ennyire boldog. Magamba szívtam bódító illatát, nem tudtam betelni vele. Tudom, hogy Lysander Ainsworth az, akit a szívem szeret, akiért a lelkem rajong, és akibe titkon, örökön halálosan szerelmes vagyok...