§ VI. Rész

Egy kis késéssel, de itt a következő rész. Mostanában rengeteget dolgozom és nincs egy percnyi szabadidőm se. Remélem, jól vagytok. Igazán köszönöm a rengeteg látogatottságot, de nem húzom tovább az időt, itt a rész élvezzétek, jó olvasást hozzá!.

 

VI. Rész

Egész éjjel csak a furcsa álmomon agyaltam és nem tudtam rájönni mi váltotta ki belőlem ezt a mélységes állapotot. Nem hittem sosem a babonákban és azzal sem értek egyet, hogy a holdtól néhány ember megváltozik, de valami mégis bűzlött a levegőben. Nem akartam iskolába menni. Nem szerettem volna látni azt a sok lenéző, sajnálkozó pillantást, amivel általában meg szoktak ajándékozni és nem akarom, hogy az-az űr, ami most jelenleg a mellkasomban tátong valaki valamilyen hamis, álnok érzelmekkel kitöltse. Úgy viselkedem, mint egy 12 éves kisgyerek, aki az első szerelméről álmodozik. Folytonos álmok a hőn imádott alakról, az ismerős reszketés, amikor megcsap a szájának az illata, vagy amikor beszívom a fűszeres parfümjének bódító illatát, az aggasztó félrebeszélések, amit testének közelsége okoz, a tenyerem izzadása, önuralmam nagyon nehéz fékezése, és a szégyenteljes elvörösödés, ami még egy jól képzett titkos ügynököt is leleplezne. Nem akarom még egyszer ezt a cirkuszt végig zengni, már nincs akaratom jópofát vágni az egész életemhez. De azt sem hagyhatom, hogy a depresszió felülkerekedjen bennem. Egyszer már legyőztem minden bántó szellemet, amik folyton ártani akartak nekem, és bíztattak azzal, hogy amit magammal teszek az helyes, közben pedig erkölcstelen volt. Örülök, hogy a nővérem elköltözött mellőlem, vagyis mostoha nővérem, mert anyám apámat megcsalta egy másik férfival, amikor én 2-3 éves lehettem. Apa előtt mindig is rejtegette Aikot, de egy levél leleplezte anyám mocskos tettét. Az örökös kiabálások, az örökös gúnyolódások, az örökös kioktatások, a lelki terror, aminek nap, mint nap részese lehettem a nővérem részéről most már a múlté. Ölembe vettem a laptopomat majd felléptem az emailjeim közé. Sok levelem szokott érkezni, na de nem azért mert annyira népszerű vagyok, ha nem, mert tulajdonképpen érdekelnek az ilyen kozmetikai akciók, kuponok és rengeteg hírlevélre vagyok felregisztrálva, aminek köszönhetően rendesen teleküldözgetnek mindenféle értesítéssel. Viszont most egy üzeneten megakadt a szemem.

Feladó: lysander@write.com

Címzett: yukiko@sakura.com

Tárgy: Fontos

„Szia Yukiko, Lysander vagyok!.

Azért írok, csak mert szeretném tudósítani veled, hogy holnap nem lesz tanítási nap, helyette a DÖK elnök, Nathaniel és az igazgatónő kitalált valami iskolás vetélkedőt. Csoportba kell majd rendeződnünk. Szerényen meg szeretném kérdezni, hogy nem lenne kedved velem egy csoportban lenni? Várom válaszodat.

Üdv: Lysander.”

Válasz: 

„Szia Lysander!

Örülök, hogy tudósítottál róla, mert nekem erről senki sem szólt, még Armin sem. Ha nagyon szeretnéd, akkor szívesen.

Üdv: Yukiko.”

Nem tudom Armin miért nem tudott erről szólni, én úgy tudtam eléggé informált személyiség az iskolában. Biztos akarattal nem szólt már megint. Dühösen lecsaptam a laptopom tetejét és gőzölgő fejjel feltéptem az ajtómat majd nagy robajjal berontottam Armin szobájába. Persze csak akkor esett le, hogy hajnali 2 óra is elmúlt, amikor már az ágya mellett álltam a mellemen összevont karjaimmal. ( Tényleg úgy viselkedem, mint egy óvodás, teljesen elment az eszem). Hallottam, hogy valamit motyog halkan magában, de egészen tisztán nem volt érhető, amit beszélt viszont egy részlet megragadt a fejemben.. „ Yukiko, kérlek, ne csináld ezt. Mindent megoldunk később, csak légy türelmes. Nem, nem ezt akartam, boldoggá szerettelek volna tenni”. Álmában beszél. Ez milyen érdekes, mondjuk pont erre az információra nem nagyon voltam felkészülve. Amikor azt mondom, hogy abszurd azt nem úgy értem, hogy utána még abszurd dolgokat szeretném, ha történnének az így is komédiás életemben. Halk léptekkel kifordultam a szobájából és átosontam az enyémbe. Ha erről valaki értesülne tiszta gyagyásnak tartana, mondjuk, nem lepődnék meg ezen a kielemzésen. Néha még én is elhiszem ezt az állítást. Kihúztam a laptopom vezetékét a konnektorból majd feltettem a fülhallgatómat és halkan hallgattam a kedvenc zenémet, aminek hatására egyből elnyomott az álom.

-          Yukiko!!! Ébredj már, hahó!. Istenem, basszus, rosszabb, vagy mint egy óvodás. – Rohant be Armin a szobámba majd széthúzta a függönyöket és a nap szó szerint kiégette a szememet.

-          Normális vagy? Azt akarod, hogy megvakuljak? – üvöltöttem rá és hozzá vágtam az egyik párnámat. Persze az izmos felsőtestéről könnyen lepattant a kicsi négyzet alakú virágmintás párna, majd csendesen esett le a földre viszont elkezdett kacéran és sejtelmesen mosolyogni. Tudtam végem van. Kezdtem kielemezni magamban, hogy hány perc, amíg kiszaladok a mosdóba és magamra zárom az ajtót, de leblokkoltam. Az egyetlen ésszerű megoldás az, az volt, hogy futok. Felpattantam az ágyamból, megcéloztam a nyitott ajtót de Armin gyorsan rájött az ötletemre majd könnyen elkapott az ajtónál és a derekamnál fogva visszalökött gyengéden az ágyra. Tulajdonképpen rajtam feküdt és az arcunk körülbelül 2 centire volt egymástól. Azt nem tudtam eldönteni, hogy az én szívdobogásomat hallom vagy az Arminét, de azt tudtam, hogy az én szívem a torkomban dobogott. Sosem voltam még ennyire közel egyetlen egy férfihoz sem ezelőtt. Ahogy Armin szemébe néztem hirtelen megváltozott a tekintete. A pajkos, csalafinta, gúnyos tekintetet felváltotta valami egészen más, ami talán a vágyakozáshoz és egy csillapíthatatlan szomjnak a keveréke lehetett. Szaggatottan kezdte venni a levegőt és hol a számra nézett hol pedig a tekintetemet fürkészte. Kiszáradt a szám és kezdtem feszülten érezni magam. Az arca kezdett vészesen közeledni felém. Meg akartam szólalni, de a torkomra égett minden egyes betű. Kezdtem érezni mentolos leheletét az arcomon, és már az erekkel és idegekkel átszőtt felső ajkának szélső része is súrolta a számat.  Elbódult az agyam. Armin rettentően karakteres személyiség és ráadásul nem is hétköznapi srác, egyszóval nagyon helyes. Óvatosan megcsókolt. Ez nem is volt mondjuk igazi csók, hanem inkább puhatolózás. Nem tudom mi történt velem. A kezem akaratlanul is izmos nyaka köré fonódott majd közelebb húztam magamhoz, minél jobban akartam érezni. Tudtam, hogy ezt nem szabadott volna, de hirtelen köptem minden szabályra. Először éreztem, hogy Armin heves válaszomra eltántorodik, de aztán már szorosabban tapasztotta száját az ajkaimra. Egyik keze a derekamat szorította másik keze pedig az arcomon pihent. Az ajkaink csak akkor váltak szét, amikor is levegőt vettünk. Hirtelen csillogó szemmel rám nézett.

-          Yukiko... – kezdett volna bele, majd végig simította az arcom és nyomott egy puszit a bal orcámra.

-          Igen? – csak akkor vettem észre, hogy a levegővételem zilált, és a hangom is néhol elcsuklik.

-          Akarod? – kérdezte majd megpuszilta a fülem mögötti érzékeny pontot. Lejjebb csúszott a nyakamon és elkezdte szívni a bőrömet. Már markolta a derekam, és az ingjét és próbálta szét gombolni. Akkor tudatosult bennem, hogy mire is gondolt Armin. Hirtelen lefagytam a karjai között, majd amikor ismét a számra révedt végre neki is feltűnt. – Az sem baj, ha nem. – mondta mosolyogva majd finoman és óvatosan csókot lehelt megduzzadt ajkaimra. – El kell, mondjam, iszonyat csábító vagy. És ez a csók...Elvetted az eszem. – mondta csillogó szemekkel.

-          Armin, kérlek...- kezdtem volna bele. Szerettem volna neki mindent megmagyarázni, a pillanatnyi lelkiállapotomat.

-          Hagyd Yukiko. – mormolta. – Később még beszélünk. Elkésel és egy arcmosás is rád fér, illetve szerintem ma jobb, ha sálat viselsz.. – mondta széles vigyorral. Összeszűkült szemekkel figyeltem rá, majd kiugrottam a karjai közül és egyesen a fürdőszobába rohantam. Persze, hogy elsőnek a kipirult arcomat pillantottam meg, aztán a megduzzadt számra esett a tekintetem, végül a kicsit kócos hajamat elkönyveltem annak, hogy még ma nem is fésülködtem, viszont volt egy hatalmas lilás folt a nyakamon. Ugye ez most nem az, amire gondolok?. Jajj, ne, ne, ne. Nem csak az arcomat mostam meg, de még le is zuhanyoztam. Egyszerűen nem akartam magamon érezni bódító parfümjének illatát, csókjainak perzselő helyét. Amikor mindennel végeztem egy törölközőt magam köré tekerve besétáltam a szobámba. Nem is figyeltem semerre sem csak egyenesen a ruhásszekrényem felé vettem az irányt. Viszont ahogy lehajoltam, hogy kivegyek egy fehérneműt a fiókból egy elhalló kuncogást hallottam meg a hátam mögül. Ledermedten fordultam hátra majd Armin ragyogó mosolyát pillantottam meg még mindig az én ágyamon feküdve. Óvatosan felállt az ágyról, majd megmozgatta elzsibbadt kezét és szorosan átölelt. Mindent olyan gyorsan és hirtelen csinál, vagy én vagyok túl lassú az ő jelenlétében.

-          Így is aranyos vagy. – mormolta majd megpuszilta az arcom.

-          Armin.. – kezdtem volna bele, ha nem szakított volna ismételten félbe.

-          Mikor jelentjük be, hogy együtt vagyunk? –kérdezte hatalmas mosollyal, és csillogó szemekkel. Azt hittem fejbe vertek. Rendben, hogy megcsókolt, meg már amúgy is küldött felém pozitív jelzéseket, de én nem szeretnék semmilyen komoly kapcsolatot létesíteni egy olyan komolytalan emberrel, aki apám halálával viccelődik, meg mások előtt leégett, illetve személyiségzavarban szenved. Hiszen egyik pillanatban elutasító velem a másik pillanatban pedig már a kegyeimre játszik. Hátráltam tőle pár lépést nagyott nyeltem majd a szemébe néztem.

-          Armin. Mi nem vagyunk együtt és nem is leszünk sosem. Ezt a csókot pedig vegyük úgy, mintha meg se történt volna. – vontam vállat majd elmosolyodtam. Az arca hirtelen fagyossá vált.

-          Komolyan nem jelentett neked semmit az a csók? – kérdezte felemelt hanggal.

-          Ne kiabálj velem!. Labilis lelkiállapotban vagyok. – motyogtam zavartan, de a tekintetét kerültem.

-          Labilis. Na, persze. Akkor Lysanderednek is depressziós állapotban játszd az agyad. Azt hiszed, hogy te kellesz neki? Tudtad, hogy fogadtak Castiellel, és a fogadás tétje a te szüzességed? – kérdezte zavartalanul. – Ez még semmi. Képzeld majd a hatalmas pillanatról Lysander készíteni fog egy videót, ami szét fog terjedni az egész iskolában, városban, országban, sőt képzeld az egész világban. A legszánalmasabb vicc leszel az egész világon. Mondjuk már most az vagy, de tudom, hogy milyen naiv kis fruska vagy, bele fogsz menni az édeskés játékaiba. Úgy fogsz neki ugrani, ahogyan ő majd fütyülni fog. A hamis bókjai, gesztusai, tettei az orrodnál fogva vezetnek téged. Csak tudd, én nem leszek melletted akkor, ha most ellöksz magadtól Yukiko, többet ne gyere hozzám sírva. Befejeztem veled. Nem fogom az összes időmet ilyen szerencsétlenségre, illetve értéktelenségre pazarolni, mint amilyen te vagy. – Még egyszer lenézően rám pillantott az ajtóból majd kirohant és hangosan becsapta azt. Lerogytam a szekrényem elé és a kezembe temettem az arcom. Ez valóban igaz lenne?. Tényleg csak azért kedves velem, mert meg akar fektetni?. Beletelt pár percbe, míg összeszedtem magam, felálltam nagy nehezen a földről majd kihalásztam egy hosszú ujjú pólót meg egy farmer nadrágot. Nem volt kedvem öltözködni így az sem érdekelt, ha átlagosan nézek ki. Úgy is csak egy csicska vagyok, egy felmosó fej, egy szerencsétlenség...

Ki kullogtam a szobámból majd, ahogy kiléptem az ajtón akkor vettem csak észre, hogy Esgharad felett hatalmas fekete felhők gomolyognak. Itt bizony eső lesz. A hangulatomhoz pedig pont illik ez az időjárás. Mivel tudtam, hogy nem számíthatok Armin segítségére ezután, úgy gondoltam busszal megyek be a suliba. A legközelebbi buszmegállóhoz siettem és gyászos képpel vettem észre, hogy Castiel és Lysander is pont ugyanezt a buszmegállót szemelte, ki mint amit én. Lysander észrevett és már messziről integetett. Vajon mikor lettünk ennyire jó barátok?. Castiel morcos képpel vitatkozott valami fehér hajú lánnyal, majd Lysanderhez szólt néhány szót, aki elnevette magát a hallottakon. Biztos mind a hárman benne vannak ebben a hülye kis játékban. Fogadjunk az a fehér hajú lány az Lysander barátnője, a vörös, Castiel pedig a legjobb haverja. Ez a nap is rosszul kezdődik, és ezután egyre rosszabb lesz csak. Lassan odasétáltam a buszmegálló legvégéhez és a kapucnim mögé rejtőzve igyekeztem nem feltűnést kelteni. Nem jött oda egyikőjük sem. Megkönnyebbülten sóhajtottam. A buszban botorkálva, és majdnem Lysander ölébe esve elfoglaltam a hátsó ülést, ami a fehér hajú lány mögött volt szabad. Nem nagyon figyeltem arra, amit beszélgetnek, de egy részlet megütötte a fülem.

-          Mekkorát fog majd csalódni szegény.. Ez nagyon jó kis tervnek hangzik Lys drágám. – majd elkezdett kuncogni. – Pedig nagy kár érte, hisz csinos. De tudod, hogy megy ez... – mondta majd sejtelmesen a hátraforduló Lysanderre kacsintott. Én kifelé bámultam az ablakon.

-          Mi történt a nyakaddal? – hallottam hirtelen egy gúnyos hangot. A vörös kérdezett most és tőlem. – Mi van talán elvitte a cica a nyelved? – kérdezte komoran.

-          Bocs, korán reggel valahogy nem vagyok képes még felfogni a szarkasztikus humorodat. Amúgy semmi különös, csak volt egy kis balesetem. Még érkezett pár cuccom tegnap a régi lakásomból, amit Anya adott fel, és az egyik csomag véletlenül kicsúszott a kezemből majd a nyakamra esett végül lett egy véraláfutásom. – mormoltam, de nem figyeltem rá.

-          Szívás. – ennyi volt csak a válasza majd bedugta a fülhallgatóját és többet nem szólt hozzám. Miért van az, hogy mindig az ártatlan embereknek tesznek folyton keresztbe? Sosem bántottam senkit, egyszerűen csak boldog szeretnék lenni. Ez a bizonytalanság egyszer még ki fog készíteni...