§ VII.Rész

Sziasztok ! 

Nos itt a következő rész. Remélem tetszeni fog nektek. Elnézést kérek a késés miatt. 

* Saját felelősségre olvassátok el, durva, obszcén szavak előfordulnak a történetben. 

Jó szórakozást! 

VII. Rész

Az út most kivételesen hosszúra sikeredett. Még jobban zavart az, hogy Lysander is pont ugyan azon a buszon utazott, amin én. Zavart tekintettel figyeltem csak a körülöttünk elszáguldó autókat és szorosan markoltam az ülésemet, amikor az őrült sofőr hirtelen lefékezett az iskola előtt. Igen, az első dolgom az lesz, hogy amikor hazaérek, elmegyek, kötök egy életbiztosítást és megírom a végrendeletemet. Elkezdtem babrálni a sálammal majd megvártam, míg kiszállingóznak az emberek a buszból. Már csak én és Lysander voltunk a buszon. Feszülten köszörülte meg a torkát a sofőr, én pedig kényelmetlenül felálltam és ügyetlenül lebotorkáltam a buszról. Nem tudom, hogy most azt várta e, hogy reggeli üdvözlettel üdvözlöm-e vagy futólag rá mosolygok, vagy csak pusztán rajta legeltetem-e a szemem, de nem ez történt. Helyette inkább csak a padlót néztem igyekeztem minél mélyebben a sálamba rejteni az arcomat és a lábamat is próbáltam összehangolni a helyes mozgáskoordinációra. Leszállva a buszról igyekeztem kerülni a triász társaságát, ami már puszta gondolatra elborította az agyam, és elindultam a bejárat felé. Megkönnyebbülve vettem tudomásul, hogy ma senki sem kíváncsi rám, és roppant örültem annak, hogy nem kell hazugságokat makognom mindenféle koboldnak tűnő, vastag szemüveges tini arcába. Ahogy beléptem az iskola ajtaján megcsapott az, az igazán jellegzetes dohos, iskolai szag, ami talán némi fertőtlenítővel is keveredhetett. A távolban láttam egy takarítónőt amint viszi a felmosó vödröt be az egyik olyan helyiségbe ahol a vegyszereket tartani szokta az iskola. Ráérősen bebotorkáltam a terembe majd kényelmetlenül leültem az egyik székre. Az órának tűnő percek csak megállás nélkül forogtak a kerek, sárgás faliórán. Odaballagtam az ablakhoz, keserűen vettem észre, hogy csak néhány lány keringett az udvaron, ők is hangosan viháncoltak illetve az egyik sarok felé mutogattak hevesen. A hosszú barna hajú lány a kis kézi tükrében nézegetve igazította meg sminkjét és tupírozta be az így is madárijesztőhöz hasonlító összegubancolt haját. A szőke hajú lány a szoknyáját húzogatta majd követte fiúsra nyírt hajú barátnőjét. Már senki sem volt az udvaron, bár elvétve láttam még néhány tanárt fel alá rohangálni az udvaron hatalmas lap kupacokkal a karjaikban.

-          Hát, te? – Hallottam meg egy kíváncsi hangot a hátam mögül. Tudtam milyen arc tartozik a hanghoz, amely mély volt és sajnos azt is pontosan jól tudtam, hogy mindig lúdbőrössé tette a bőrömet, ha valahányszor is meghallottam. Megfordultam és megpillantottam Lysander csillogó szemeit.

-          Várom a szőke lovagomat, hogy elrabolhasson és elszöktethessen egy másik országba. – csaptam össze magam előtt a két tenyeremet, majd felkaptam a táskámat.

-          Néha hallanod kellene magadat. Rémes a humorérzéked. – oktatott ki Lysander mosolyogva.

-          Nocsak, a két lábon járó humorzsák vélte megcsillogtatni elrejtett kioktató képességét? – emeltem fel bal szemöldökömet majd mélyen a szemébe néztem. Egy percig nem válaszolt semmit majd feltette mind két kezét és hátrált egy lépést.

-          Úgy hiszem, a hős lovagodat vérig fogom sérteni, ugyanis szükségem van rád egy pár óra keretéig. Add át neki mélységes sajnálatomat. – mondta színpadiasan meghajolva. Sosem láttam még Lysandert ennyire oldottnak és lazának, mint amilyenné vált pár percre mellettem. De a ’ szükségem van rád’ szavaknál akaratlanul is hatalmasat dobbant a szívem. Lesütöttem a szemem, óvatosan az ajkamba haraptam majd kisurrantam mellette és pár méterre megálltam előtte.

-          Mennünk kellene, nem gondolod? – kérdeztem erőltetett mosollyal.

-          Ahogy óhajtod. Az igazgatónő szerint a B teremben fogunk gyülekezni, de már Castieltől azt a verziót is hallottam, hogy a DÖK teremben lesz a nagy hír bejelentés. – válaszolta unottan.

-          Jó barátja vagy Castielnek? – kérdeztem halkan.

-          Gyerekkorom óta ismerem, és együtt is zenélünk. Szóval mondhatni igen. – nem nézett rám inkább helyette a távolba meredt.

-          Te veled is ennyire zárkózott és bunkó, mint általában mindenkivel, vagy nyíltabb?

-          Mivel jó barátom, van, hogy komoly problémákat is át tudunk beszélni, de azért nem oszt meg velem mindent. – válaszolta mosolyogva majd elkezdte az arcomat fürkészni. – De ez miért érdekel téged? – kérdezte.

-          Csak érdekel. – zártam le a számomra kényes témát.

Udvarisan előre engedett az ajtóban majd megpillantottam az igazgatónő zilált haját, összeszűkült pupilláját és kipirult arcát.

-          Maguk meg hol a fészkes mennykőben voltak? Magától megszoktam már Lysander, de Öntől, Yukiko kellemetlen meglepetés volt. – a kezembe nyomott egy papírt majd leültem egy szabad padba, legelőre. Pár hosszú órának tűnő perc után és hangos kuncogások közepette Lysander is leült, de szörnyülködésemre éppen mellém. Lehajtottam a fejem majd kezdtem azon elmélkedni, hogy ez is csak a sors édes fintora lehet, hogy nem bír leszállni rólam az a srác aki, ki akar használni, mint egy kiéhezett faszi egy olcsó kis ribancot.  Rettentően utáltam magamat azért, hogy még mindig jó pofát vágok Lysanderhez, vagyis inkább ehhez az átkozott játékhoz, de nem tudtam kontrolálni magamat egyszerűen az érzelmeim uralták a gondolkodásaimat és a tetteimet is. Illetve azért kíváncsi is voltam.

-          Én szeretném egy csoportban magam mellé Yukikot, Castielt, Kentint és Rosat. – válaszolta Lysander magától értetődő hangon majd mosolyogva nyújtotta át a jelentkezési lapot az igazgatónőnek.

-          Jó, hogy mindent eldöntöttél így magadban. – válaszolta morcosan Castiel, de a szemével ölni tudott volna.

-          Castiel, muszáj neked mindig pufognod? – kérdezte Rosa majd kiöltötte rá a nyelvét.

-          Nem, csak nem értem, hogy ez a békalábú, bamba kisasszony mit keres a csoportunkban. Úgy tudom, egyikőnk sem ismeri eléggé alaposan. – válaszolta Castiel a tőle megszokott gúnyos, és erős ellenszenves hangon.

-          Castiel! – emelte fel hirtelen a hangját Lysander. Rosalianak elkerekedtek a szemei, Castiel pedig némán figyelt a feldúlt Lysanderre. Ez a fiú egyre meglepőbb dolgokat csinál, amivel összekuszál minden épnek tűnő fonalat.

-          Jól vagy Lysander? – kérdezte Rosalia hápogva. – Mostanában nagyon furcsán viselkedsz.

-          Teljesen jól vagyok. Csak a te szavaiddal élve Castiel, nem tudom, miért kell valakiről úgy véleményt alkotni, hogy nem ismered elég alaposan. Meg amúgy is, ha annyira másik csoportot szeretnél magadnak, akkor hajrá. Van még hely Nathanielnél és Ambernél is pluszban.

-          Nyugi van haver. – válaszolta flegmán Castiel. - Tőlem. – vonta meg a vállát majd betette a fülhallgatóját és többet fel sem tekintett a telefonja képernyőjéről.

-          A feladatotok különböző lesz. Ízlés szerint választhattok a színes programokból. 5 külön féle variációt állítottunk össze Önöknek a tantestülettől, és reméljük ebben a kampányban eléggé színvonalas eredményt fognak elérni. Ugyanis ez a program, illetve a bevétele ennek a napnak az 100%-ban az Esgharadi állatmenhelynek lesz átutalva. Kérem önöket, hogy felelősséggel, komolysággal és kellő érettséggel álljanak a feladathoz. Miközben Peggy kiossza az igazoló lapokat... Ja, igen jut eszembe. Az igazoló lapokat minden órában fogja egy kollega pecsételni, és akinek nem lesznek le pecsételve az órái vagy akár a 4 óra hiányt is meghaladja, és ez által így adja be, annak komoly következményei lehetnek. Gondolok itt az igazgatói elbeszélgetésről, fegyelmi eljárásról, büntetésekről illetve mindenféle iskolai klubból való kitiltásról ugyanakkor biztosíthatom Önöket, ha ilyen személy fog akadni azt teljes bizonyossággal kizárunk mindenféle iskolai programból, vetélkedőből illetve rendezvényekről. – Az igazgatónő diadalittasan végig nézett rajtunk majd megigazította a szemüvegét és újra a lapra irányította a figyelmet. – Nos, a programok a következőek. Elsőnek lehet választani a ’ Segíts egy mosással’ című programot, ami tulajdonképpen csak arról szól, hogy a menhelyen és a bejelentett állatgondozókban lehet fürdetni állatokat és a borravaló illetve az ott szerzett napi összeg egyben hozzátok, a csoporthoz kerül, a nap végén pedig átutaljuk a Mancsmenhelynek. A második program már egy kicsit mozgalmasabb. A neve úgy hangzik, hogy ’Mozgás, játék, élet’.  A csoportot ennél a verziónál Mr.Faraize fogja szállítani egy kis micro busszal a helyszínre. A város másik végén van egy eléggé komikus szervezet ’Őrült világ’ névvel, és ennél a szervezettnél tulajdonképpen csak a beérkező állatokkal kell játszanotok, sétálni, vinni őket, vagy akár túrázni. Itt nem csak otthoni kis állatokra gondolok, ha nem, például ha úgy tartja a vendég, akkor éppen egy kecskét hoz, vagy hallottam már majom páciensről is, de nem ritka a kígyó sem, jelen esetben a kígyónál valamilyen masszás vagy nem is tudom, pontosan mit tanítanak, mutatnak meg. Egyszóval állat gondozás. A harmadik variáció az csak arról szól, hogy szórólapokat ragasztgatunk szét a városban, nyomatékosítva az állatbántalmazás veszélyeit. Itt egy sintér is el fog titeket kísérni, majd a kóbor állatokat beviszitek a menhelyre. A negyedik variáció az egy petíció aláírása, amivel segítjük az állatorvosok, hiányzó és igen drága műtéti eszközeinek finanszírozását. Itt minden természetesen órabérbe megy, és az összegyűlt adományt a menhelynek illetve ehhez hasonló szervezeteknek továbbítunk a városban. Az ötödik és egyben utolsó variáció egy takarításos munka lesz. Itt őszintén nem tudom mi lesz a feladata a csoportnak, mivel nincs semmi se feltűntetve. A helyszín tudom, hogy a városi állatkert lesz. Nos, minden csoport 5 percet kap. A csapatkapitányok a megbeszélt, eldöntött variáció nevét mondják ki hangosan. De, hogy ne legyen, veszek kalapból fogjuk kisorsolni, hogy ki válasszon szabadon elsőnek a program listából. – az igazgatónő pár percig még szerencsétlenkedett, hogy kölcsön kérjen egy átkozott sapkát majd utána elkezdődött a sorsolás. Persze először Amber csapata választhatott ők a 4. számú programot választották ki, így nekünk maradt az 5,3,2 és 1 program. Szurkoltam, hogy mi lehessünk és tudjuk választani a 3. variációt, mert ugye halkan egymás között mi ezt beszéltük meg. De sajnos a következő csoport az Peggy csoportja volt, és szépen elodázták előlünk a kiválasztott programunkat. Még reménykedtem. De amikor ezután se minket húztak kezdtem kétségbeesni. Pár perc múlva már a kezünkben tartottuk a fontos információkat és a kiállhatatlan dühöt, ajándékként még hallgathattuk Rosa siránkozásait is, hiszen nekünk maradt az utolsó program. Pár percig még némán álltunk és csak néztük egymást, majd Mr.Faraize-t követve kivonultunk az udvarra.

-          Várjanak, itt pár percet még beszélnem kell a városi állatkert igazgatójával. – azzal sarkon fordult és pár méterrel odébb állt tőlünk.

-          Hát, ez remek! – csapta össze a kezét Rosa. – Nem elég, hogy egy szutykos helyen fogunk gürcölni, de még ez is megvárakoztat minket. – lehajtotta a fejét majd keresztbe font karokkal megállt, mint egy durcás 10 éves kislány.

-          Muszáj neked mindig csak rikácsolnod? Egész nap csak azt hallgatom, mennyire nem kóser neked semmi. Kezdesz az idegeimre menni. – válaszolta Castiel felemelt hangon. Ezek ketten egész nap csak veszekednek. Ha nem különböznének ennyire, meg lennék győződve arról, hogy együtt járnak...

-          És te Yukiko, mit szólsz a munkához? Még nem hallottalak panaszkodni. – szólalt meg csendesen Lysander. Őszintén? Mert rohadtul nem érdekel ez a feladat, és mert mindenből én jönnék ki szarul.

-          Egyszerűen csak beletörődtem. – vontam vállat majd elkezdtem figyelni a cipőm orrát. Szerencsére pár percen belül visszajött Mr.Faraize. Attól féltem, ha még pár percet távol marad Lysander ismét felém fordul csábító szemével, majd rám zúdítja féktelen kérdéseit, és pont ettől féltem a legjobban. Mellette minden szót gondosan át kellett gondolnom és kerülni kellett a tekintetét, hiszen az a két szempár teljesen összezavar és még gondolkozni illetve levegőt venni is elfelejtek.  Bután rugdostam egy kavicsot és nem vettem tudomást Mr.Faraize utasításairól.

-          Nos, akkor sok szerencsét! – intett búcsúzva Mr.Faraize.

-          Merre kapitány? – kérdezte Kentin hatalmas mosollyal. Neki úgy látom, tetszik ez a csoportos munka.

-          Szerintem itt forduljunk balra és egyenes menjünk fel a főutcán. Már jártam az állatkertben csak azt csodálom, hogy ti még nem. – jegyezte meg majd a papírt kezdte el fürkészni.

-          Most indulunk vagy megvárjuk a holnapot? – kérdeztem sürgetve. 4 csodálkozó szempár meredt rám csodálkozva. Nem törődtem a lelki kérdésekkel, hogy most miért vehettem 180 fokot személyiség téren, és az sem érdekelt, hogy pufognak-e magukban. Mi hamarabb el akartam kezdeni a feladatot és haza akartam menni.

-          Indulunk. – válaszolta Lysander mosolyogva. Ahogy elindultunk próbáltam elvegyülni a sok átlagos ember között, de nem nagyon sikerült. Előttem mentek Kentinék én pedig leghátulra kerültem, aminek örültem is. Mélyen bebújtam a sálamba majd a járdát vizslattam nem törődve a külvilággal, a szemkontaktusokkal.

-          Van valami baj? – hallottam meg magam mellett Lysander hangját.

-          Nem, minden rendben van.

-          Ha rendben volna, minden nem lógatnád az orrod. – jegyezte meg filozofikusan.

-          Most tényleg napi bölcsességekkel jössz? – kérdeztem keserűen. – Egyszerűen ilyen vagyok. – szögeztem le majd felé fordítottam az arcom, de csak annyira, hogy el tudjak nézni a túloldalban levő fűszeres üzlethez és láthassam a szemem sarkából kíváncsi tekintetét.

-          Inkább unottnak tűnsz, mint sem egyszerűnek. Ne haragudj, egyszerűen ilyen vagyok. – szólalt meg utánozva az előbbi hanghordozásomat.

-          Utánoznod is muszáj? - kérdeztem kicsit idegesen.

-          Nem igazán. – válaszolta rekedtes hangon.

-          Akkor? Békén hagynál? – kérdeztem akaratom ellenére. Beleharaptam az ajkamba majd vártam a választ, amit pár percen belül meg is kaptam.

-          Azt sohasem fogom megtenni. Csak ha majd te őszintén fogod kérni tőlem. – válaszolta halkan. Pár percig némán egymás mellett sétáltunk majd előre ment Kentint megelőzve. Úgy láttam, hogy ott elől a társaság eltévedt, mert egy kereszteződéshez érkeztünk és éppen Rosa mutogatott hevesen Castielnek, hogy ezután most merre menjenek. Az egyik jobbra a másik balra akart menni. Csendben kullogtam csak mögöttük és próbáltam elemezni amit Lysander mondott, de valahogy nem jutott semmi értelmes az eszembe. Próbáltam mindent kizárni a fejemből és csak a madarakra figyeltem, amik a fán csicseregtek a füstös gyárkéményekre, amik spirálosan kúsztak az égkék égboltra, illetve a jellegzetes boltosokat, akik lelkesen integettek felénk. De egyszerűen most semmi sem tudott felvidítani...